Browsed by
Author: Annie

Álmok útján

Álmok útján

   – Csak kilépek cigizni – mondta Ákos a barátainak, akik már nem hallották őt. Az ajtón túl olyan erővel zúdult rá a tél hidege, hogy megtántorodott. Felbontotta a cigisdobozt, kihúzott egy szálat, majd fordítva visszacsúsztatta az előbbi helyére – ez egyféle babona volt a társaságban: a fordított szál a szerencseszál, ha ezt adod valakinek, aki cigit kér tőled, az tartozni fog neked egy egész dobozzal.

Ákos a szájába vett egy szálat, majd lehuppant a friss hóba, mélán tapogatta a farmerja zsebeit, talál-e benne egy ottfelejtett öngyújtót. A tánctól átizzadt inge hidegen tapadt a testére, a kabátját bent felejtette, de egyelőre nem zavarta, belülről fűtötte az olcsó kevert. Tanácstalanul nézett körül, hátha jár arra valaki, aki tud adni tüzet, de senkit nem látott maga körül.

Nem baj, gondolta hátát a hideg falnak vetve, majd megvárja itt ülve, amíg erre jön valaki.

 

***

 

   – Csak kilépek cigizni – mondta Ákos a barátainak, akik már nem hallották őt. Az ajtón túl olyan erővel zúdult rá a tél hidege, hogy megtántorodott. Kivett egy szálat a cigisdobozból, amiből alig hiányzott, de hamar rájött, hogy öngyújtót nem hozott magával.

Lehuppant a friss hóba, hátát a hideg falnak vetette, és komolyan elgondolkozott rajta, visszamenjen-e a kabátjáért. De nem, azt nem teheti! Szilvi az előbb a fejére olvasta, milyen felelőtlen, nemtörődöm, és… na, ki a franc emlékszik, miket mondott pontosan az a tyúk? Olyan körülményesen tud fogalmazni. A lényeg, hogy ha most visszamegy a gyújtóért, azzal bizonyítja, hogy Szilvinek igaza van, hogy mindig mindent elfelejt, és hogy nem tud egyedül kimászni a szarból.

Pedig dehogynem! Neki csak ne mondja meg senki, hogy mit csináljon, vagy kivel törődjön. Most keménynek kell maradnia, hidegnek. Megvárja itt kint, míg Szilvi utána jön bocsánatot kérni, addig pedig csak lesz valaki, aki tüzet ad.

 

***

 

   – Csak kilépek cigizni – mondta Ákos a barátainak, akik már nem hallották őt. Az ajtón túl olyan erővel zúdult rá a tél hidege, hogy megtántorodott. Elővette a cigisdobozt, saccra tizenöt szál lehetett benne. Kihúzott egyet, majd körbenézett, jár-e valaki még az utcán rajta kívül, akitől kérhet tüzet. Le akart szokni, ezért nem hordott magánál öngyújtót – a módszer ugyan nem működött, de sok ismertséget kötött úgy, hogy leszólított másokat.

Egy hatévesforma kislányt látott csak az épület sarkánál, kizárt dolog, hogy nála legyen gyújtó. Annyiban is hagyta a dolgot. A kislány viszont kitartóan fixírozta őt gombszemeivel; valószínűtlenül sápadt bőre úgy világított, mint a friss hó a járdaszegélyen.

– Mit bámulsz? – morgott Ákos. Némi mérgelődés után ugyan átfutott a fején, hogy mi az istent keres egy lila kabátos óvodás ilyen késő este egy kocsma bejáratánál, de nem pocsékolt túl sok energiát erre a gondolatra. Vannak, akik kint hagyják a gyereküket, amíg isznak. Hát istenem.

Mindenhol vannak faszfejek.

 

***

 

   – Csak kilépek cigizni – mondta Ákos a barátainak, akik már nem hallották őt. Az ajtón túl olyan erővel zúdult rá a tél hidege, hogy megtántorodott. Még hogy én felelőtlen, morgott magában. Meg a faszt. Szilvinek csak az a baja, hogy túl sokat gondolkozik. Napokat képes ellamentálni azon, hogy ez a cigisdoboz félig tele van, vagy félig üres. Kit érdekel? Egy szál ide vagy oda.

Jó, talán tényleg nem volt díjnyertes döntés az utolsó évében otthagyni az iskolát, de valami majd csak lesz, nem? Nem kéne ezen ennyire kiakadni, mindent meg lehet oldani.

Kivéve azt, hogy nincs nála tűz, és rohadtul fázik. Ezt hirtelen nem tudta, hogyan oldja meg. Csak egy lila kabátos kislányt látott az utcán, nem lehetett több hat évesnél, ő biztos nem tud segíteni.

– Nem láttad az anyukámat? – kérdezte a kislány.

– Nem tudom – felelte pimaszul Ákos. – Te nem láttad az öngyújtómat?

A kislánynak szégyellős lázrózsák lepték el valószínűtlenül fehér arcát, megvonta a vállát, és hátat fordított Ákosnak.

Így is jó. Majd csak lesz valahogy.

 

***

 

   – Csak kilépek cigizni – mondta Ákos a barátainak, akik már nem hallották őt. Az ajtón túl olyan erővel zúdult rá a tél hidege, hogy megtántorodott. Öt szál, gondolta bánatosan, az nem valami sok. Talán venni kellett volna még egy dobozzal. Vagy letenni úgy ahogy van, csomó pénzbe kerül, és meg lehet tőle halni.

De hát nem pont ezt akarjuk mind? Hogy ne legyen probléma? Hogy ne legyen semmi?

– Van tüzed? – kérdezte a kislányt, aki egyedül ácsorgott a sarkon, lila kabátban, valószínűtlenül fehér arccal.

– Gyufám van – mondta a lány, Ákos felé nyújtva egy szinte péppé ázott gyufásdobozt.

– Szórakozol velem? – morgott a fiú. A barátnője (pontosabban most már csak volt barátnője) épp eléggé felhúzta ahhoz, hogy ne legyen képes elviselni a pofára esést. – Ezt szerinted hogyan gyújtom meg? Tiszta víz. Menj innen, nem hallod? Keresd meg anyádat, vagy bánom is én.

– Átment az úton.

 

***

 

   – Csak kilépek cigizni – mondta Ákos a barátainak, akik már nem hallották őt. Az ajtón túl olyan erővel zúdult rá a tél hidege, hogy megtántorodott. Tompa haragot érzett Szilvi iránt, de majd elmúlik ez is, mint minden. Alig pár szál cigije maradt csak; az egyiket a szájába vette, és odalépett a lila ruhás, valószínűtlenül fehér bőrű kislányhoz. A friss hó csikorgott a talpa alatt.

– Van gyufád? – kérdezte, pedig sejtette a válasz.

– Van, de vizes.

– Hol van az anyukád?

– Átment az úton – mutatott a lány az üres zebra irányába. Körülöttük hideg köd ült, az út elválasztósávja mindkét irányba a semmibe veszett. A kocsmából nem hallatszott az ütemes dobogás.

– Iskolás vagy? – törte meg Ákos a hideg csendet.

– Nem – suttogta a kislány. – Pedig szerettem volna az lenni.

 

***

 

   – Csak kilépek cigizni – mondta Ákos a barátainak, akik már nem hallották őt. Az ajtón túl olyan erővel zúdult rá a tél hidege, hogy megtántorodott. Belenézett a cigisdobozba, ahonnan egyetlen árva szál bámult vissza rá, a szerencseszál. Az öngyújtóját elhagyta valahol, körülötte pedig nem volt senki, csak a lila kabátos kislány.

– Hol van az anyukád? – kérdezte. A tűz már nem is tűnt olyan fontosnak.

– Átment az úton.

– Miért ment át az úton? – Ez úgy hangzott, mint egy bugyuta csirkés vicc, amitől Ákosnak akaratlanul is mosolyra görbült a szája . A kislány puszta jóindulatnak gondolta a kifejezést, és hasonló mosollyal viszonozta.

– Iskolába mentünk. De aztán itt maradtam.

Végül is nem nagy dolog segíteni neki, az iskola innen öt percre van. Igaz, hogy éjszaka van, de csak beengedik őket, a kislány nem éjszakázhat idekint, pláne nem egyedül.

– Elkísérlek az iskolába, jó?

A lány vidáman bólogatott, és Ákos jéggé fagyott kezébe kapaszkodva rángatta őt az iskola felé. Végül is nem nagy dolog.

Átmentek az úton.

VERSUS

VERSUS

Felnőtt vagyok, pontosan tudom tehát, hogy hol végződik a valóság, és hol kezdődik a fantázia.

De ez nem volt mindig így. Szerencsére egyre halványabban, de még mindig emlékszem azokra az időkre, amikor még nem volt olyan éles ez a határ, amikor tudtam, hogy az álmok nem érnek véget az ébredéssel, amikor a társadalom vaksága még nem telepedett rám, amikor még láttam, amit a gyerekek látnak. Ugyanakkor már elég idős voltam ahhoz, hogy tudjam, mi az a félelem, mi az a veszély, és mi az a halál.

V3RSUS_T3ASER

Mit gondolsz, miért olyan zaklatottak a kamaszok? Tényleg elhiszed, hogy azért karikás a szemük, azért viselkednek furcsán, azért kiszámíthatatlanok, mert valamiféle “hormonok” baszakodnak velük? Vagy te is a drogra fogod, mint az anyám?
Hát mégis hogy kéne viselkednie az embernek, ha egyszerre két világban él?

Ez a könyv több jó barátom közreműködésével jött létre; megkértem őket, hogy meséljenek a tapasztalataikról, mondják el, milyen ez a világ, hogy azok, akik már, vagy még nem ismerik, tisztább képet kapjanak róla. A neveket a résztvevők biztonsága érdekében megváltoztattam.



 

 

Kritikák:

 

Cathreen Misery: Annie Láng – Versus

“A vegyes, igen válogatott, mindig pont jókor használt szavak igyekeznek megtalálni a lehető legtöbb olvasóval a közös hangnemet. Emiatt nekem néha úgy tűnik, mintha nem nekem, hanem nekünk egy nagy csoportnak szólna”